Farmasi, mint

"MEGTAKARÍTÁSI LEHETŐSÉG" ???

Nagy valószínűséggel hallhattál már a Farmasi cégről, mint katalógusos, kozmetikum, tisztító- és tisztálkodó szer értékesítési lehetőségről.
 
Azt hiszem azonban, hogy “megtakarítási lehetőségként” még sosem gondoltál rá.
 
Még mielőtt hatóságért kiáltanál 🙂 szeretném leszögezni, hogy nincs szó semmiféle hagyományos értelemben vett befektetési ajánlatról. 
 
Mégis, talán érdemes elolvasnod ezt a cikket, mert ilyen megközelítésből még egészen biztos, hogy nem gondoltál erre.
Sok szülő szeretne a gyermekeinek valamilyen formában megtakarítást elindítani, hogy majd felnőttként legyen, ami segíteni tudja az életkezdésben.
 
Azonban lássuk be, ez legtöbbször nem könnyű. A családok anyagi helyzete nem minden esetben teszi lehetővé, hogy gyermekenként havi szinten 5-10-20 000 Ft-okat félre tegyünk nekik valamilyen megtakarítási számlára.
 
Az sem nagyon jellemző, hogy amikor a gyermek felnő, és szüksége van nagyobb összegre (lakásvásárlás, autó vásárlás, vagy akár főiskolai, egyetemi tanulmányok finanszírozása), akkor a család lazán ki tudja csengetni azt a “néhány” millió forintot.
 
A havi családi költségvetésből rendszeresen jelentős összeget megtakarításként félretenni – keveseknek sikerül. Ha sikerül is, valaminek a kárára történő lemondás árán valósul meg.
Tegyük fel, onnantól, amikor megszületik a gyermeked, félre teszel neki havi 15 000 Ft-ot.
Az egy év alatt 180 000 Ft.

10 év alatt 1 800 000 Ft.

A nagykorúságáig, 18 év alatt 3 240 000 Ft. 
 
Biztosan jó fog jönni ez az összeg, valamire elég lesz, de lakást biztosan nem vesz ennyiből. Valószínűleg még akkor sem, ha sikerül valami jó, hosszútávú konstrukciót találnod a megtakarításra, és számolunk a kamatokkal is.
 
De persze az inflációval is számolni kell, meg a különféle törvényi változásokkal…szóval nem egyszerű.
 
Arról meg még nem is ejtettünk szót, hogy ahhoz, hogy ezt az összeget havonta félre tudd neki tenni, miről kell lemondanod
Vagy hogyan tudod ugyanezt megtenni, ha több gyermeked is van…
Azt nyilván nem kell nagyon számolgatni, hogy ha jóval magasabb havi összeget tudsz megtakarításként félretenni, hatványozottan magasabb lesz a megtakarítás végére összegyűlő összeg is.
 
De maradjunk most a példában említett havi 15 000 Ft-nál – majd nemsokára kiderül, miért ezzel az összeggel számolok.
 
Ha sikerül ezt  az összeget hónapról hónapra félretenned, 2 év alatt összegyűlik 360 000 Ft – kamatokkal ilyen rövid távon nem számolok, még nem jelentős.
 
De mi lenne, ha elkezdenénk egy kicsit másképpen gondolkodni erről a témáról?
 
Levezetem neked a saját gondolatmenetemet, megmutatom, én hogyan tekintek “befektetésként, megtakarításként”  a Farmasira.
A gyerekeim már nem kicsik, néhány éven belül szükségük lesz életkezdési támogatásra.
 
Korábban az anyagi helyzetem nem engedte, hogy megtakarítást indítsak nekik. Ha most indítanék mindkettőnek  egy-egy megtakarítást, havi 15-15 000 Ft-tal, az elég húzós kiadás lenne pluszban, ráadásul az összegyűlő tőke sem lenne túl sok pár év alatt.
 
Nem az a célom, hogy majd 60 éves korukban tudjak segíteni a gyerekeimnek az életkezdésben, 5-6 éven belül lesz szükségük jelentősebb anyagi támogatásra.
 
Ezt kell megoldanom valahogy, de lehetőleg úgy, hogy én magam se rokkanjak bele anyagilag, és ne is adósodjak el (azt sem szeretném, ha majd nyugdíjas koromban nekik kellene eltartaniuk engem…)
Ezért én befektetésként kezelem a Farmasit.
Havi 15 000 Ft-ot szánok a “befektetésemre”, mégpedig a  következőképpen:
 

1. A családom havi tisztító-, tisztálkodószer és kozmetikum szükségletét  ezentúl nem a helyi boltban vásárolom meg, hanem megrendelem a saját Farmasi webshop felületemről.

A havi aktivitáshoz szükséges 25 pontérték nekem eddig mindig kijött – szállítási költséggel együtt – maximum 13 000 Ft-ból.

Ha összeszámolod, mennyit költesz jelenleg ilyen termékekre – közel hasonló összeg fog kijönni, de jó eséllyel több is.
 
Ha esetleg ennél kicsivel kevesebbet költesz jelenleg ilyen termékekre – akkor vedd figyelembe, hogy a Farmasi termékek nem tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amit a bolti termékek szinte mindegyike igen. Így ezt a különbözetet felfoghatod az egészségetekhez való hozzájárulásként 🙂

2. Részt veszek a Pluszkereset Partnerprogramban.

Ez a program lehetővé teszi számomra, hogy napi 20-30 perces hirdetésfeladási munkával automatikusan épülhessen törzsvásárlói csoportom – akár olyanokból is, akiknek megtetszik ez a “befektetési szemléletű” gondolkodás.
A program használatának díja mindössze havi 2 000 Ft.

A hirdetésfeladáson kívül nincs más feladatom, mert az automata rendszer a háttérben minden más teendőt elvégez – ezt később részletesen is megismerheted, ha érdekel, hogyan működik.

Ha még ennyit sem akarok ezzel foglalkozni, és rá tudok még szánni havi pár ezer forintot, adok fel fizetős hirdetést a Facebookon, vagy a Googleban, vagy egyéb fizetős hirdetési helyen. (Havi 1-2 000 Ft – felülettől függően – már hozhat eredményeket.) 

És akkor most nézzük a matematikáját és logikáját, hogy miért így csinálom, és miért NEM takarékszámlára teszem azt a havi 15 000 Ft-ot.
Mivel ezeket a termékeket eddig is megvettem havonta, és most csak lényegében boltot cseréltem, így a havi 13 000 Ft-os vásárlás nem  plusz költségként jelentkezik.
 
De számoljunk kicsit pesszimistább üzemmódban:
Mondjuk azt, hogy ebből az összegből csak 10 000 Ft nem plusz költség.
A fennmaradó 3 000 Ft-ot és a partnerprogram díját, azaz összesen 5 000 Ft-ot fogjuk fel úgy, mintha ezzel a havi 5 000 Ft-tal kezdenénk meg a megtakarításunkat. Havi 5 000 Ft azért mindenkinek megoldható, egy kis átgondolással, számolással, innen-onnan lecsípéssel.
 
5 000 Ft-ot megtakarítani havonta mégsem ugyanaz, mintha 15 vagy 30 ezret kellene pluszban kiszorítani a családi költségvetésből, hosszú évekig, évtizedekig.
Adtam magamnak jó bőven – naggyon pesszimista üzemmódban – 2 évet. Mégpedig arra, hogy a partnerprogram segítségével építsem a törzsvásárlói csoportomat, mindössze napi 20-30 perc hirdetésfeladási munkával (lásd fentebb).
 
Nagyon-nagyon-nagyon lassú növekedéssel számolok*: azt feltételezem, hogy csak minden második hónapban lesz egy olyan regisztráló törzsvásárlóm, aki (vagy a termékek miatt, vagy a “befektetési ötlet” miatt, vagy mert értékesít is) vásárol magának minden hónapban havi 25 pontért.
 
A másolódással is ilyen nagyon pesszimistán számolok: azt feltételezem, hogy a csapatomban regisztrálók is csak 2 havonta találnak 1-1 ilyen új regisztrálót. Tehát két havonta duplázódik a csapatom létszáma. Ez azt jelenti, hogy ezzel a tempóval
  • kb. 1 év alatt elérem a 12%-os szintet (56 fős aktív csoport), ahol a legkedvezőtlenebb csapat felépítéssel számolva is minimum annyi a havi kereset, hogy a saját rendelés értéke visszajön (ez általában jóval több ennél, de most is nagyon óvatosan számolok, és nem veszem figyelembe az egyszeri szintlépési bónuszokat sem)
  • kb. másfél év alatt érem el a 22%-os szintet (300 fős aktív csoport), ahol a legóvatosabb számolással is minimum 100 000 Ft a havi jövedelem (szintén nagyon óvatos számolással, szintlépési bónuszok kihagyásával)
 
Amint elérem 1-1,5 év alatt (vagy hamarabb) a minimum havi 100 000 Ft-os jövedelmet, ekkora összeget tudok félretenni havonta. 
 
Ez 1 év alatt  1 200 000 Ft, 10 év alatt 12 000 000 Ft.
Ha pedig a valósághoz közelebb álló, nem annyira lassú növekedéssel számolok, és hamarabb elérem ezt a havi összeget, vagy már ennél jóval magasabb összegnél tartok 1-1,5 év múlva? Akkor még gyorsabban növelhetem a megtakarításom összegét.
 
Emlékszel? Abból indultunk ki, hogy ha leteszel havonta 15 000 Ft-ot, két év alatt lesz kb. 360 000 Ft megtakarításod. Nos, mire eléred a 22%-os szintet, a felvett egyszeri szintlépési bónuszok összege majdnem 250 000 Ft, plusz ehhez még jócskán társul csoportforgalmi jutalék is. Így ez alatt az idő alatt itt is összegyűlik ugyanannyi pénzed, ráadásul, így duplán hasznosítva: hiszen elköltötted termékekre, amiket elhasználtál, mégis pénzt termel a vásárlásod.
Egy “befektetéssel” – azaz a fent levezetett, havonta egyszer teljesítendő 15 000 Ft-os, vásárlásra + partnerprogram tagságra fordított összeggel – az összes gyerekemnek építhetek szinte EGYSZERRE megtakarítást, sőt, egyidejűleg akár magamnak is.
 
Amikor én beregisztráltam, először beregisztráltam magamhoz a nagykorú gyermekemet, őalá pedig egyik felnőtt családtag nevén a kisebbik gyerekemet. A legalul lévő kisebbik alatt építem a csoportot. Az alatta gyűlő pontokat megkapja a felette levő nagyobbik gyerekem, és ugyanúgy megkapom én is. Okos építkezési stratégiával pár hónapos különbséggel elérhető mindegyik családtag fiókjában a kívánt havi jövedelem. 
Amikor a kiskorú nagykorúvá válik, a családtag nevén neki indított iroda átíratható a nevére.
(Ennek részleteiről a munkatársi csoportunkban alaposan tudsz majd tájékozódni – itt bővebben nem részletezném, mert akkor bele kellene merülni a marketing terv részleteibe is.)
A cég 68 éves múltú. A termékek havi használatú fogyasztási cikkek, folyamatos vásárlási igény van rájuk, és ráadásul mentesek a sok káros vegyi anyagtól. 
 
Magyarországon még csak 2 éve van jelen a cég MLM rendszerben. Jelenleg a közel 10 milliós lakosságból mindössze kb. 40 000 regisztrált tag van. Ráadásul regisztrálhatunk Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból is – és persze minden évben újabb és újabb felnőtté váló generáció kerül be a vásárlói körforgásba. Tehát bőven van még sok-sok éves létjogosultsága ennek a cégnek, és rendszernek. 
(Csak gondolj bele, az Avon pl. több mint 10 éve jelen van Magyarországon, él és virul, folyamatosan csatlakoznak oda is.)
 
Még ha valami katasztrófahelyzet történne is, ami meghiúsítaná ezeket a terveket – mi történik legrosszabb esetben? Egészségesebb termékeket használt a családod.
Ez is egy lehetséges megközelítése a Farmasinak – több van benne, mint egyszerű katalógusos értékesítés. 
Persze, ez a megközelítés igaz lehet más MLM rendszerre is, amire teljesülnek ezek a feltételek, ami nálunk, a Farmasinál megvan:
  • megbízható a cég
  • keresettek a termékek
  • havi ismétlődő igény van a termékekre
  • széles a célpiac
  • jó a marketing terv
  • könnyen teljesíthető a havi aktivitás
  • és persze ha van hozzá automatizált partnerprogram 🙂
 
Már csak rajtad áll, megismered-e alaposabban, és kipróbálod magad – vagy maradsz a hagyományos párnacihás megtakarításoknál…
Györfiné Orsi vagyok, ez az én weboldalam. Erre az oldalra egyik hirdető partnerem hirdetésére kattintva jutottál. Ha feliratkozol a hírlevelekre, a leveleket tőlem fogod kapni. Ha pedig majd részt veszel a partnerprogramomban, te is kész anyagokkal dolgozhatsz, egyszerűen. Mindenről részletes tájékoztatást kapsz a hírlevelekből.

Ha már tagja vagy az ajánlott üzletnek, NE iratkozz fel, mert NEM fogod tudni használni a rendszerünket! Átregisztrálásra nincs lehetőség! Ha utólag kiderül, hogy már tag voltál, és új regisztrációt készítettél, elért eredménytől függetlenül felfüggesztésre kerül a második regisztrációs fiókod! A céges rendszer kiszűri az egyező adatokat!

A weboldal tárhelyszolgáltatója az 
ELIN.hu Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 
9024 Győr, Déry Tibor utca 11. 2. em. 4. sz.
(Cg.08-09-016359, adószám: 14315754-2-08)

A weboldal a felhasználói élmények érdekében cookie-kat használ. A honlap további használatához a cookiek használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás